A zöldség- és gyümölcsforgalom mintegy 30-40
százaléka számla nélkül bonyolódik Magyarországon. Ameddig ez így van,
nem követhető nyomon valamennyi áru útja, és nem tarthatók be mindenütt
az élelmiszer-biztonsági előírások
- mondja Ledó Ferenc, a DélKerTész elnöke.
Zöldségből és gyümölcsből nincsenek termelési kvóták az Európai Unióban.
Elvileg nyílt lenne a verseny, amelyben Magyarország az adottságait tekintve
sikeresen szerepelhetne. Hogy mégsem így van, annak jelentős mértékben a magyar
termelés elaprózottsága és tőkehiánya az oka, valamint az, hogy a piaci
szereplők egy része nem tartja be a szabályokat, a hatóságok pedig nem tudják
vagy nem akarják ezt kikényszeríteni.
A szentesi központú Dél-alföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői és
Értékesítő Szövetkezete (DélKerTész) - a Mórakert Szövetkezet mellett - a
Dél-Alföld másik nagy termelői integrációs szervezete. A második elismert tész
(termelő és értékesítő szövetkezet) volt az országban. A DélKerTész tagjai
elsősorban hajtatott zöldségtermeléssel foglalkoznak. A szervezet elődjét, a
Korai Zöldségtermesztési Rendszert 1975-ben alapították a szentesi Árpád
Termelőszövetkezet (jelenleg Árpád Agrár Rt.) vezetésével, holland mintára. A
politikai változásokat követően megszűntek a termelési rendszerek, az uniós
csatlakozás közeledtével pedig világossá vált, hogy az Európai Unió a termelő és
értékesítő szövetkezeteket támogatja. A DélKerTész 2002 novemberében alakult
meg, 2004-ben lett elismert, végleges tész. Nem a semmiből indultak: termelési
és piaci tapasztalatok, korszerű szakmai tudás, némi tőke, már induláskor
mintegy kétszáz termelő tag - a legtöbb magyar tész ennél lényegesen rosszabb
feltételekkel kezdte.
A tészek szerveződése eleve megkésett nálunk, mondja Ledó Ferenc, a
szövetkezet elnöke; mindössze hét véglegesen elismert tész működik az országban,
és hatvan alatt van az előzetesen elismertek száma. Míg az uniós csatlakozás
előtt a tagi árbevétel 12 százalékát kaphatták támogatásként, 2004. május 1-je
óta csak 4,1 százalékot.
Nyugat-Európában az a jellemző, hogy egy-egy tész egy termékkel foglalkozik.
Magyarországon többnyire vegyes a termékskála. A szentesiek árbevételének 65-68
százalékát a paprika adja, 22-25 százalékot a paradicsom, körülbelül 5
százalékot a káposztafélék, a maradék 4-5 százalékban viszont legalább harminc
egyéb növényt termelnek a tagok. Ezzel a négy-öt százalékkal több munkájuk van,
mint az összes többivel, de a hagyományok köteleznek: emiatt eddig még nem
került szóba, hogy a kis mennyiségben termelt növényekkel ezután nem
foglalkoznak. Azért is nehéz ebben határozottnak lenni, mert a mintegy hatszáz
tag többsége őstermelő, akik az egykori háztáji folytatásaként egyéb munkájuk
mellett vagy nyugdíjasként foglalkoznak zöldségtermeléssel. Minél kisebb egy
termelési egység, fajlagos költségei annál nagyobbak. Körülbelül annyi
jövedelmük van a kisebb termelőknek a munkájuk után, mintha napszámot
vállalnának - csak éppen a sajátjukban dolgoznak. Talán huszonöt olyan termelő
van a hatszáz között, akinek az éves árbevétele meghaladja az öt-hatmillió
forintot - ők képesek beruházni, a bevételt visszaforgatni a termelésbe, és
vállalkozói alapon növelni gazdaságukat. Mindenesetre a tész így is az elsők
között kapta meg az Eurepgap minősítést fontosabb termékeire.
Ilyen kondíciókkal kényszerül európai versenyre az ágazat. Egyre nagyobb
tömegű, egységes minőségű áruval kell megjelenni a piacon - ez egyrészt arra
kényszeríti a tészeket, hogy a beszállítóik áruját homogenizálják. A
DélKerTésznél például még mindig legalább harmincfajta paradicsomot termelnek -
nehéz úgy egységesíteni az árut, hogy csomagolás után már ne látsszon a
különbség. Ugyanakkor kifelé is szövetségeket kell kötni: egységesíteni a
termesztési technológiát, a csomagolást, a nyilvántartási rendszereket, a
minőségbiztosítást, az áruk beszerzését. Ezt a célt szolgálja a 2004-ben alakult
Alföldi Regionális Egyesülés (ARE), amelynek soraiba huszonhárom alföldi tész
tartozik.
Folytatás: NOL
|