Akár nyolcszor is szüretelhetjük az áfonyát
Írta: Geiger   
2006. március 08. szerda 18:16

Az áfonyának sokak szerint a rákmegelőző hatása jelentős, de annyi bizonyos, hogy igen magas a vitamin tartalma. Dr. Klincsek Pál az áfonya szakértője nemrégiben egy fajtabírálaton tartott előadást, amelyen nyolc különböző fajta szerepelt. Az áfonya őshazája Kanada, viszont Magyarország klímája, talaja nem igazán ennek a gyümölcsnek való.





 

- Ezt a csomagküldő szolgálatnak köszönhetjük, hogy ezeket az úgynevezett nemes, vagy kultúr áfonyákat Magyarországon is lehet kapni. Ez persze kétarcú: ebben van jó, meg van kevésbé jó is, mert újdonsággal ismerkedik a lakosság, de rossz, mert számos ismeretlen körülmény vezérli ezeket a növényeket, mert hiszen nem Magyarországon őshonosak. A most bemutatott áfonya fajták különböző fajokhoz tartoznak. A kék áfonya például az úgynevezett kultúr áfonyának a faj hibridjeihez.

- Hangsúlyozta, hogy ezeknek savanyú talaj kell.

- Igen, 4,4-5-től 5,5 PH-ig, tehát ezt a talaj savanyúságot kedvelik. Ennek ellenére ezek a kultúr áfonyák már 5,5-6 PH talajokban művelhetők, legalább is nálunk. De aki áfonyával akar foglalkozni, annak savanyítani kell a talajt. Esővizet kellene fognunk, hogy ne csak vízzel öntözzünk. Sokkal nehezebben tartható a vörös áfonya és a nagybogyójú tőzeg áfonya, mert a nevében benne van hogy a tőzeg lápok növénye. Ez azt jelenti, hogy a folyamatosan magas páratartalmat és a nagy nedvességtartalmú tőzeges talajt kedvel: a tőzeglápot, tőzegmohát, amelynek a PH-ja 4-4,5 és ezt igen nehéz számára biztosítani. A korallfajta hihetetlenül kicsike kis bogyókat terem.

- Aki ismeri a vörös áfonyát, az tudja, hogy ez egy nagyon mutatós, elegáns, kerekbokrú örökzöld törpecserje, talán a piros ribiszke bogyóit tudnám példának felhozni, mert az a bogyóméret jellemzi a korall fajtát.

- Az első, második és harmadik helyezést a Blue, a Heidi, valamint a Top 7 érték el. Ezek közül azonban termeszteni, akár házi kertben, vagy hobby kertben elsősorban a Blue janest, a Top7-et és a Heidit érdemes, mert hiszen ezek durván egy kilónyit teremnek bokrokként. Még az összes többi ennek csak a felét. Ehhez még hozzáteszem, hogy folyamatosan virágzik és folyamatosan érik legalább is a mi égövünkön. Ez azt jelenti, hogy július második felétől egészen szeptemberig folyamatosan célszerű a bokrokra ránézni, és az éppen érő bogyót leszedni. Tehát 7-8-szor szedést igényelnek ezek a növények.

Forrás: Magyar Rádió