A termelők nem érzik a magasabb agrárárakat
Írta: Geiger   
2006. április 23. vasárnap 09:33

Az idén a korábbiakkal szemben az élelmiszerek ára már nem csökkenti, hanem emeli az átlagos inflációt, és a termelői árak is jelentősebb növekedést mutatnak. Ágazati szakemberek szerint az év eleji pangó piac áraiból még nem érdemes messzemenő következtetést levonni.





 

Sok hónapos trend látszik megtörni, mert márciusban, februárhoz képest az élelmiszerek árai az átlagot meghaladó mértékben, 1,2 százalékkal nőttek. A statisztikusok szerint a legnagyobb mértékben, 12,3 százalékkal az idényáras élelmiszerek ára emelkedett. Csökkent viszont 1,8 százalékkal a baromfihús, 1,1-1,1 százalékkal az étolaj és a sajt, egy százalékkal a szalámi, szárazkolbász, sonka ára. Nemcsak rövid távon drágultak az élelmiszerek, hanem éves összevetésben is. Tizenkét hónap alatt az átlagos árváltozás több mint duplájával, 5,1 százalékkal emelkedtek.

Hasonló tendencia figyelhető meg a KSH mezőgazdasági termelői árváltozást rögzítő adatsorában is, Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén januárban 3,6 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti adathoz képest. Tavaly január-februárban a mezőgazdasági árak 13,8 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban.

Magyar György, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára a most nyilvánosságra hozott adatokról annyit mondott, hogy az esztendő elején általában pang a termény- és élelmiszer-kereskedelem, ezért az árváltozásokból hoszszabb távú következtetéseket felesleges levonni. Az élelmiszerárakat szintén gyűjtő és a változásokat elemző Agrárgazdasági Kutató Intézet osztályvezetője, Tunyoginé, Nechay Veronika elmondta: az uniós csatlakozás óta a korábban jelentősebb élelmiszer-ármozgások lelassultak, kiegyenlítettebbek lettek. A szakember szerint a korábbi tendenciákon fordító mostani változás alkalmi, és hosszabb távon is a kiegyenlítődést bizonyítja. Erre lehet példa a burgonya kétéves árváltozása. Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet ügyvezető szerint ilyen árváltozásokat nem tapasztaltak, és ha vannak is, akkor ezek nem a magyar termelőket gazdagítják. Tagjaik nem az áremelésekről, inkább az árak stagnálásáról és a nehézkes értékesítésről beszélnek. Úgy véli, hogy a termelői árindex sem megfelelő, hiszen sok friss zöldség és gyümölcsből nincs is hazai termelés, továbbá tekintélyes a primőridőszakban az import is.

Danks Emese, az egyik legnagyobb zöldség-gyümölcs forgalmat bonyolító Tesco hálózat szóvivője arról számolt be, hogy a szervezetük az árak csökkentésében, s nem emelésében érdekelt. Hozzátette, bizonyos termékekből, például újhagymát, a hazai ár feléért hoznak Spanyolországból.

A KSH-tól megtudtuk, hogy a mezőgazdasági termelői árak forrása a feldolgozó- és a továbbértékesítő vállalatok havi felvásárlási jelentése, valamint a KSH piaci és állatvásári öszszeírása. Az idényjellegű gyümölcsök és zöldségeknél 12 havi kosarat állítanak össze, amelynek összetétele hónapról hónapra változik. A fogyasztói árakat, ezen belül az idényáras élelmiszerek árait - mondta Mináry Borbála osztályvezető - az országban mintegy 150 helyen havonta kétszer felírják, és ez alapján állítják össze a gyorsjelentést. Az osztályvezető szerint ahogy az eddigiek, úgy a mostani jelentésük is korrekt.

l Az év első két hónapjában a gyümölcsök közül az alma a legjelentősebb termék, amelynek az ára a piacon 28,2 százalékkal, a felvásárlóknak történő értékesítésnél pedig 47 százalékkal nőtt. A burgonya ára a tavalyi több mint 50 százalékos csökkenés után az idén 42,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, vagyis még mindig nem állt vissza a két évvel ezelőtti szinthez.

A vágóállatok termelői ára 2006 január-februárjában 0,9 százalékkal csökkent a tavalyi 13 százalékos növekedés után. Ezen belül csak a vágómarha ára emelkedett, 13,1 százalékkal. A többi termék ára csökkent, a vágósertésé 2,2 százalékkal, a vágóbaromfié 3,7 százalékkal.

Forrás: Népszabadság