Az utolsó béke év 2013-ban lesz a magyar mezőgazdaságban. Az utána lévő években nem lehet akkora összegű uniós támogatásokra számítani, mint előtte, sőt. A korábbi összegnek még a fele sem marad meg, ugyanis az uniónak nem lesz erre pénze! Ezért mérhetetlenül fontos, hogy a következő négy évben miként és mire fordítják a gazdálkodók, illetve a kormányzat a forint százmilliárdokat. - szögezte le néhány napja Pápán, a II. Magyar Agrárakadémián tartott előadásában Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke.

Miként is jutott a gazdasági szakember erre a következtetésre? A GKI készített egy modellt s ebből kiderül, hogy az EU komoly változást fog átélni a következő néhány évben, így 2013-2020 között képtelen lesz már csak – a mostanihoz hasonló tagországi - költségvetési befizetésekből megélni. Programjaihoz külön úgynevezett EU-adót fog bevezetni, melynek súlya folyamatosan kell. Hogy növekedjen évről évre. Képtelen lesz általános biztonsági hálókra annyit költeni, mint korábban, s azzal az álommal is fel kell hagyni, hogy az összköltségvetésének 40 százalékát mezőgazdasági politikájára fordítja majd. A GKI számításai szerint, ha sikerül a brüsszeli költségvetést másfélszeresére emelni, akkor van esélye annak, hogy az agrárium 15-20 százalékos részt hasítson ki ebből – szemben a mostani 40 százalékos aránnyal.

Mi következik ebből? Pénzügy alapokat vizsgálva szinte biztos, hogy jelentősen fog növekedni az egyes tagországok nemzeti finanszírozása. Magyarul Párizs a francia, Berlin a német, London a brit gazdálkodók segítségére siet. Amelyik tagállam szegényebb az kevesebb, amelyik gazdagabb, az több támogatásban képes majd részesíteni parasztjait. Vagyis az EU-ban ismét a protekcionizmus lesz erősebb a szolidaritás elvénél.

Vértes András arra alapozza az EU gazdasági lehetőségeiről szóló jövőképét, hogy a mostani válság sokkal keményebben érinti a közösséget, mint azt most bárki – például a II. Magyar Agrárakadémián is előadó francia, holland, vagy éppen brüsszeli vezetők a megnyilatkozásuk alapján – elképzeli. Az a tézis igaz, hogy rövid távon a válság a mezőgazdaságra nem hat túl komolyan, hosszabb távon azonban igen. A közösségben ugyanis – már ma is – egyre erősebb lesz a nemzetállamok szerepe, mert mindenki a saját országát akarja menteni, s nem a másik tagországot. A válság olyan hatással lesz, hogy 2-3 éven belül a mostani eurózóna tagországainak a fele egyetlen egy maastrichti kritériumot sem fog tudni teljesíteni. (Ez például az euróbevezetés kritériumai is, mint például az államháztartási hiány, infláció stb.) Az infláció meglódul, s az EU-ban átlagosan 3-5 százalékos szinten fog beállni. Európa egyes országai tehát alapvetően az államadósságok és államháztartási hiányok lefaragásával lesznek elfoglalva. S mindez meghatározza majd a Közös Agrárpolitika (KAP) 2013 utáni már említett jövőjét.

Ami nem túl fényes kilátás. Olyan kérdésekre kell válaszolni, miszerint a nemzeti támogatások és hatáskörök kerüljenek-e előtérbe a jövőben, vagy maradjon a brüsszeli, központosított irányítás, támogatás-elosztás. Mennyivel lehet növelni a vidékfejlesztés súlyát a szűken vett mezőgazdasági termeléshez viszonyítva, s ezek miként hatnak a rendelkezésre álló források felosztására? Szakma, vagy szociális politika lesz-e inkább a KAP? Mi legyen a közvetlen támogatásokkal? Kell annyi pénzt költeni és azt elfogadja-e az európai adófizető, az agrárgazdaságot érintő biztonsági hálókra? Szükség van-e egyáltalán KAP-ra?
E kérdéseket Jean-Luc Demarty, az Európai Bizottság mezőgazdasági főigazgatóságának főigazgatója és Neil Parish, az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke tette fel Pápán. Világos állást egyikőjük sem foglalt, de magánemberként sejtetni engedték: 2013-ban nem engedheti meg magának az EU, hogy például a 2002-ben alkalmazott támogatási szinteket fizesse ki. Magyarul, csökkenő agrártámogatási kerettel számolnak. Mindketten leszögezték, hogy a KAP megkezdett reformját folytatni kell, tehát növelni kell a környezetvédelmi jelleget, csökkenteni a piaci túltermelést, s az eddiginél is kevésbé torzíthatja el a kereskedelmi viszonyokat az agrárpolitika. Magyarul: teret veszít az uniós agrárlobbi. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a gazdálkodóknak nyomást kell gyakorolniuk a saját pénzügyminisztériumaikra, hogy figyeljenek oda, mikor agrártámogatásról kezdenek gondolkodni. Magyarul szerintük is növekedni fog a nemzeti körben fizetett támogatások  aránya, szerepe.

Szólt még a francia agrártárca szakállamtitkára, Stéphane Le Moing, aki szerint az unión kívüli mezőgazdaságokkal szemben védeni kell a közösség piacait. Mint mondta, „Több Európához, több pénz kell!”, s ez a válasz a KAP költségvetésének mértékére. Mert Európa agráriuma egyben az élelmiszertermelés biztonságát, a környezetvédelmet és területfejlesztést is szolgálja, s mindezt nem lehet kitenni a globális piac hektikus változásának.

Vannak tehát ellenzői és vannak támogatói az európai agrárpolitika átalakításának. Legyen az a válság okozta kényszerűségből ránk testált, vagy éppen önként vállalt.

De tévedés lenne azt hinni, hogy Európa csak most vált agrárpolitikáján. Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara elnöke előadásában világosan fogalmazott: az újonnan, 2004-ben, majd tavaly csatlakozott 12 ország esetében az unió vezetői vétettek az EU olyan alapszerződése ellen i mint például a Római Szerződés. Kettős támogatási rendszert alkalmaznak az új és régi tagok között. Holott eleve többszörös hátrányos mezőgazdasággal csatlakoztunk 5 éve. Ezért – és ez a Visegrádi Négyek agrárkamaráinak is a véleménye – 2013 előtt ki kell egyenlíteni a régi és új tagországoknak adott támogatási szintjeit. (Ezt egyébként Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is leszögezte előadásában.) Forgács Barna felsorolta a Római Szerződés passzusait: biztosítani kell az élelmiszerellátás biztonságát és az agrárjövedelmeket, intervenciós rendszert kell működtetni – ezt a tej kivételével az utóbbi három évben lényegében felszámolta az EU Bizottsága.

Miért köteles az EU ezeket az elveket érvényesíteni? Mert 5 év alatt a csatlakozott országokban nem csökkent a versenyhátrány, sőt, sok helyen növekedett a fejlett gazdaságokhoz képesti elmaradás. Éppen ezért nem engedhető meg az a magyar kormányzati terv, miszerint az idén nem ad nemzeti támogatást – 33 milliárd forintot – a magyar gazdálkodóknak.

S ebben a válságos helyzetben, mikor minden más ágazat az agráriumnál sokkal rosszabbul teljesít érdemes odafigyelni megint az élelmiszer-gazdaságra, tehát a mezőgazdaságra és élelmiszeriparra. Az ágazat kibocsátása tavaly 30 százalékkal növekedett az előző évhez képest – ezt már Gráf József  szögezte le előadásában. A paraszti jövedelmek növekedtek, de át is rendeződtek kissé: a növénytermesztésből az állattenyésztés felé. A magyar élelmiszeripar ugyanakkor stagnált, s újabb piacait veszítette el, évente nagyjából 1,5-2 százalékot. Éppen ezért fontos, hogy az Etikai Kódex működjön. Vele ugyanis automatikusan 10 százalékos piacnövekedést érhet el az élelmiszer-gazdaság a hazai piacon: most 70 százaléknyi magyar termék van a polcokon, júliustól az arány minimum 80 százalék lesz.

De mit tehet Európa a válságban? Gráf szerint alkalmazni kell a KAP eszközeit, s csak ésszerű piaci liberalizációt engedhet meg a közösség. Egyszerűen nem teheti meg, hogy termelőivel kőkemény és igencsak költséges szabályokat tartat be a termelés során, ugyanakkor kaput nyit ellenőrizetlen harmadikországbéli, gyanúsan olcsó termékek garmadája előtt. Ezt kell figyelem bevennie a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) dohai fordulójának következő tárgyalásán is.

- Az egyik, ha nem az egyetlen terület a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, amely a válságból kihúzhatja az országot! - e meglepő mondattal kezdte mondandóját Nagy Sándor, a Regionális Fejlesztési Holding vezérigazgatója. S mindjárt indokolta is állítását, mely egyébként egész nap visszacsengett az előadásokból: eszerint az élelmiszertermelés egyre inkább a stratégiai ágazatok közé tartozik, és stratégiai cikk lesz a víz, a termőföld. Ugyanakkor az ágazat megítélése hosszú évek óta nem megfelelő, nem kapja meg azt a figyelmet és támogatást, amelyet megérdemelne. Nagy is szorgalmazta az uniós támogatási szint 2013 előtti kiegyenlítését, már csak azért is, mert úgy véli, hogy a mostani foglalkoztatási válságban a mezőgazdaság egyik olyan ágazat, ahol viszonylag sok munkahelyet lehetne teremteni.