A meggy jótékony hatásai
Írta: Geiger   
2013. május 14. kedd 14:34

A legújabb kutatások szerint a meggyben lévő erős antioxidánsok csökkenthetik a szívproblémák és a gyulladásos megbetegedések kialakulását.

Egy három részből álló kutatássorozatban a Michigan Egyetem, az Arizona Egyetem és a Brunswick Laboratórium munkatársai a meggy antioxidáns-tartalmát, és gyulladáscsökkentő hatását vizsgálták meg.

Az adatokból kiderült, hogy napi két és fél deciliter meggylé elfogyasztása négy héten keresztül jelentősen csökkentette a gyulladási folyamatokat és szívbetegségeket előrejelző markerek koncentrációját a vizsgált 10 elhízott felnőtt esetében. A meggylé által a húgysav- és a triglicerid-szint, valamint a C reaktív fehérje- és a koleszterinszint is alacsonyabb lett. Ez így együtt jelentősen csökkenti a szívproblémák és a gyulladásos betegségek kialakulásának esélyeit.

Egereken végzett kísérletek során a szakértők kimutatták, hogy a rendszeres meggyfogyasztással közel 65 százalékkal csökken a korai elhalálozás esélye.

A meggy elsősorban a benne található antioxidánsok egyedi kombinációjának köszönheti ”szupergyümölcs” státuszát. Már egy marék fagyasztott-szárított meggy is 10000-es ORAC (oxigéngyök elnyelő kapacitás) értékkel rendelkezik és nagyban hozzájárul szervezetünk egészségének megőrzéséhez. A jótékony egészségügyi hatásokat az antocianinoknak köszönhetjük, amelyek a piros gyümölcsök színét adják.

A kutatás részletes adatait a tudósok az Experimental Biology éves ülésén ismertették Washington DC-ben.

Forrás: http://www.betegszoba.hu