A tél hatása a telelő növényeinkre és a károsítókra |
Írta: Geiger | |
2006. február 03. péntek 11:17 | |
Január 22-én betört a kárpát medencébe az a rendkívül hideg, szibériai eredetű légtömeg, amely órák alatt az addigi plusz fokokból kemény fagyot „varázsolt”. Kezdetben a viharos erejű szél – főként az északi, észak-keleti országrészen – hóviharokat, hófúvást okozott. Az éjszakai hőmérséklet -15—20 Co között alakult, de nappal sem „emelkedett” a hőmérséklet -8—12 Co fölé. Szerencsére 4 nap után lassan enyhült a hideg, s január végéig elviselhető hőmérséklet uralkodott. Sajnos február 4-5. tájékán újabb lehűlésről szól az előrejelzés, reméljük ez kevésbé kemény lesz, mint az előző fagyos ciklus.
Ez a kemény hideg, minden vele járó nehézségével,
alaposan megviselte az embereket, és ilyenkor jogos a kérdés, vajon telelő
növényeink és a károsítók mennyire károsodtak. Az időjárás és a telelés hatását
nem lehet csak kiemelt 3-4 napra leszűkítve értékelni, hiszen a folyamatok és
károsítások szorosan összefüggnek. A tél kezdeti szakaszában újra csapadékosra
fordult az időjárásunk, decemberben a csapadék minden formájából kaptunk. A
havat gyakran havas eső váltotta fel, vagy éppen a következő napokban esett eső,
így a hótakaró nem tudott megmaradni. A gyakori csapadék és olvadás hatására a
talaj felső rétegének vízkészlete elérte a teljes telítettséget, sőt sok helyen
belvíz alakult ki. December végére a belvizes terület elérte a 100.000 ha-t,
ebből a vetések mintegy 30.000 – 40.000 ha-t tettek ki, s ez lényegesen nem
változott a kemény fagyok megérkezéséig sem. A sekély vízborítású területeken a
víz teljes mélységében megfagy, a növények nem tudnak lélegezni, sajnos ezen a
területen teljes, vagy nagy mértékű növénypusztulás várható. Komoly gondot
okozhat a talaj felső rétegének vízzel való telítettsége is. Amikor megkezdődik
az olvadás, éjszaka pedig visszafagy a talaj, a fagyás során megemelkedik a
felső talajréteg (a benne levő víz megfagyása miatt), s ezt a kis növények
gyökerei nem tudják követni, elszakadnak. Ez a felfagyás jelensége.
Másik értékelendő szempont a hideg hatása. A növények károsodása
alapvetően függ attól, hogy mennyire kemény a fagy és mennyi ideig tart ez a
hatás, a növények hogyan készültek fel a télre, hótakaró védi-e az állományokat.
Sokan emlékeznek rá, hogy 2005 őszén a növények sokáig zöldek maradtak, a fák
egészen későn hullajtották le leveleiket. Ez azt is jelentette, hogy a hajtások
későn értek be, illetve nem teljesen értek be. Ezen azért javított a tél eleji
enyhe időszak. A hazánkban honos növények általában tartósan elviselik a – 15
--20 Co –os hideget, az ez alatti hőmérsékletet is kibírják néhány napig, de a
hőmérséklet további csökkenésével egyre nagyobb a fagykár veszélye. A kemény
fagyok megérkezésekor az ország nyugati, északi, észak-keleti részén volt,
illetve alakult ki hótakaró, ami védi a telelő őszi vetéseket, az ország középső
– déli részén nincs hóborítás. Összességében a tél első felében növényeinket nem
károsította hideghatás, a január 22. utáni kemény fagyok csak helyenként, ahol
-20 Co alatti hőmérséklet fordult elő, okoztak fagykárt, illetve a télre nem
kellően felkészült, nem beérett vesszők, rügyek károsodtak. Természetesen az
állítás igazságát majd egy tavaszi felvételezés tudja megerősíteni, vagy
módosítani.
Áttérve a károsítókra azt kell mondani, hogy meddő várakozás lenne, ha
arra számítanánk, hogy a tél, a téli fagy majd „megtisztítja” növényeinket az
ellenségeiktől. A kórokozók különböző alakban telelnek, pl. telelő spóra
(oospóra, teleutospóra, stb.), amely rendkívül ellenálló. A peritéciumban,
illetve kleisztotéciumban (termőtestekben) csak tél végén – tavasszal alakulnak
ki az aszkuszok, és azokban az aszkospórák, melyek a tavaszi fertőzést
elindítják. Az almalisztharmat micélium alakban telel a fertőzött vesszőkön,
általában a csúcsi, vagy ahhoz közeli részeken. Ez károsodik a fagy hatására, de
nem elhanyagolható mennyisége húzódik be a rügyek belsejébe, a pikkelylevelek
alá, s az itt áttelelő micélium elég a tavaszi fertőzések elindításához. A
gyümölcsmúmiák (álszklerociumok) szintén megfelelő védelmet biztosítanak a gomba
átteleléséhez. A kártevők változatos formában, alakban telelnek, de általában
jól bírják a hideget. A telelő tojások általában erős védelmet biztosítanak a
majdan kikelő lárvának, ilyen alakban telelnek a levéltetvek, amerikai
kukoricabogár (talajban), gyapjaslepke (külön védelmet biztosít a gyapjúszerű
szőrcsomó bevonat a tojáscsomón), atkák, stb. A kifejlett rovar is ellenálló a
tél hatásaival szemben, így telel pl. a körte-levélbolha. Azon kártevők, amelyek
lárva alakban telelnek, valamilyen külön védelmet „találtak ki” maguknak. Az
almamoly hernyója gubót készít, a cserebogár pajorja télen lejjebb húzódik a
talajban, stb. A báb alakban történő telelés szintén elterjedt, szintén
megfelelő védelmet nyújt. A mezei pocok népesség tavaly ősszel felszaporodásnak
indult, ugyanakkor ez a kártevő érzékeny a telelés körülményeire. Az enyhe,
csapadékos időjárásban könnyebben megbetegszik, a száraz hideget jobban bírja.
Most kapott mindkettőből, remélhetőleg a tavaszi népesség kisebb egyedszámú
lesz.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a hazánkban honos kórokozókat és
kártevőket a tartós, egyenletes, kemény hideg nem károsítja. Némely betelepedő
faj áttelelése kérdésessé válik a jelenlegihez hasonló hidegben, pl. gyapottok
bagolylepke. A károsítókra gyérítőleg hat a tél végén kialakuló nappali
felmelegedés, és az azt követő kemény éjszakai fagy, illetve általában a nagy
mértékű, gyakori hőmérsékletingadozás.
Forrás: Magyar Rádió |