Előtérben a hazai termékek
Írta: Geiger   
2006. február 03. péntek 11:24
— Komoly hangsúlyt kap idén a magyar mezőgazdasági termékek népszerűsítése — jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tegnap Békésen. Az agrártárca vezetője erről a városi művelődési központban megtartott mezőgazdasági fórumon beszélt.




Gráf József a több száz, a megye különböző pontjairól érkezett érdeklődő előtt kifejtette, miniszterségének kezdetén az egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy biztosítsa a területalapú támogatások gyorsabb kifizetését a gazdák számára. Mint kiemelte, az Európai Unió által folyósított összegeket még tavaly átutalták a termelőknek, míg a magyar kormány által biztosított további összegek február 15-éig ugyancsak megérkeznek a gazdákhoz. A szaktárca vezetője ennek kapcsán hangsúlyozta: örömtelinek tartja, hogy a korábbi, mintegy 60 ezer vitás ügy az idei évre 2300 körüli problémás esetre csökkent. Elképzeléseire visszatérve hangsúlyozta, az EU-ba való belépésünk után több negatív tendencia is elindult; például, miközben a kivitel összege hat százalékkal emelkedett, addig a behozatal huszonhat százalékkal nőtt, s ezen az arányon változtatni kellett.

— A magyar fogyasztók egészségének megőrzése és a magyar termelők érdekeinek védelmében mindenképpen lépnünk kellett az élelmiszerpiacon — tette hozzá a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy több áruházban egészségre ártalmas tojást, illetve csirkehúst zúztak be.

A baromfitenyésztéssel kapcsolatban arról beszélt Gráf József, hogy a madárinfluenza-járvány indokolatlan hisztériát keltett az országban, ami visszavetette a termék eladását. Egy kommunikációs kampány és az orosz piacon történő nagyobb mértékű értékesítésnek köszönhetően ugyanakkor elérték, hogy mára csak hat százalék körül mozog a korábbi harmincszázalékos visszaesés.
 

 

 
 
Szerkezeti változtatást
Gráf József szerint változtatni kell a hazai agrárium szerkezetének előnytelen összetételén. A miniszter elmondta, hogy jelenleg a mezőgazdasági termelés közel hatvan százalékát növénytermesztés, míg az állattenyésztés csak a negyven százalékát teszi ki. — Ez az arány a magyar ökológiai adottságok megcsúfolása, az állattenyésztésre mindenképpen kiemelt figyelmet kell fordítani — jelentette ki.
 
 
Csatornák: egy kézben?
A miniszter az augusztusi belvíz kapcsán feltett kérdésre válaszolva kitért arra, hogy az elvezető csatornák karbantartásának feladata több szervezet hatáskörébe tartozik. Ez azonban nem biztosít megfelelő megoldást a problémákra. Hangsúlyozta: véleménye szerint az irányítást egy kézben kell összpontosítani, s szükség van egy agrárbiztosítási rendszerre is.


Forrás: Békés Megyei Hírlap