Pécsen, a szőlészeti és borászati kutatóintézetben több olyan régi magyar fajta szőlőklónt őriznek, melyeket ma már alig ismernek a borászok.

A szekszárdi szőlészeti-borászati konferencia előadója volt dr. Kozma Pál, a pécsi kutatóintézet igazgatója, aki ismertette az új kutatási eredményeiket. Pár évvel ezelőtt a szekszárdi borászok is, akárcsak a többi borvidéken, szívesen cserélték le a kékfrankosukat cabernetre, merlotra. Akkor ennek pénzügyi okai is voltak, hiszen az ültetvénytelepítést támogatással oldották meg, és a cabernet meg a merlot szőlő kilójáért kétszer annyit fizettek a felvásárlók, mint a kékfrankosért. Azóta megfordult a helyzet. Kozma Pál arra hívta fel a termelők figyelmét, hogy a régi magyar fajtákat érdemes ismét telepíteni, mert ezzel újat tudunk mutatni az amúgy bortengerben úszó uniós országoknak. Nem utánozni kell őket, hanem új színt, zamatot kell vinni a világpiacra. A pécsi szőlészeti-borászati kutatóintézet egyébként a világ hatodik legnagyobb génbankjával rendelkezik. Jelentős hungarikum- gyűjteményük, például a bakator, a sárfehér, a cirfandli.


Ezerfürtű, vagy más néven fürtike a szekszárdi borvidéken is közismert. Magyar eredetű fajta, mely a hárslevelű és a piros tramini keresztezésével jött létre. Korai érésű, bőtermő, bogyója kicsi, sárga, vékony héjú.


A cirfandlit Mátyás király idejében jobban ismerték, mint most. Ma már főleg Ausztriában, Gumpoldskirchen környékén termesztik. A móri ezerjót néha tévesen Zierfandlernek nevezik.


Az ezerjó, vagy más néven fehér bakator szintén magyar eredetű fajta. Szeptember második felében érik, fürtje középnagy, vállas, tömött.

Forrás: Tolnai Népujság