Az Európai Bizottság ma jóváhagyta az agrárbiztos közösségi mezőgazdasági politika reformjára vonatkozó javaslatait. Az agrárpolitika ún. „egészségügyi felülvizsgálatának” keretében Brüsszel azt javasolja, hogy alsó és felső határt vezessenek be az egy birtok által igénybe vehető közvetlen jövedelemtámogatásoknál még 2013 előtt.
A felső határ azt jelentené, hogy 100 ezer eurós kifizetés felett tíz, 200 ezer euró felett 25, 300 ezer felett pedig 45 százalékkal csökkentenék a közvetlen támogatás összegét. A másik oldalon bevezethetnék a kisebb összegű kifizetések minimális szintjét, és/vagy a jelenlegi 0,3 hektárnál nagyobb birtokmérethez köthetnék a direkt támogatásokra való jogosultságot.
Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztos a KAP második pillérének számító vidékfejlesztési politika további erősítését is javasolja, míg az első pillérben a termeléstől független támogatások szerepe nőne erőteljesen. Ezek a lépések a 2003-as agrárreformban is kulcsszerepet kaptak, majd a cukorágazat 2006-os, a zöldség- és gyümölcsszektor 2007-es és a borászat jelenleg zajló reformja továbbvitte a folyamatot. A javaslatokról a következő hónapokban társadalmi vitát rendeznek, majd április–május folyamán a tagállamok szakminiszterei elé kerülhetnek a konkrét jogszabálytervezetek.
A miniszteri tanácsban óriási viták várhatók, hiszen Nagy-Britanniában és Németországban például alapvető érdekeket sért a nagybirtokok támogatásának megkurtítása, Franciaország pedig foggal-körömmel ragaszkodik a KAP hagyományos eszközeihez (kvóták, intervenciós felvásárlás, garantált árak).
Forrás: VG.hu
|