GEIGERFARM

Zöldségből és gyümölcsből nincsenek termelési kvóták az Európai Unióban. Elvileg nyílt lenne a verseny, amelyben Magyarország az adottságait tekintve sikeresen szerepelhetne. Hogy mégsem így van, annak jelentős mértékben a magyar termelés elaprózottsága és tőkehiánya az oka, valamint az, hogy a piaci szereplők egy része nem tartja be a szabályokat, a hatóságok pedig nem tudják vagy nem akarják ezt kikényszeríteni.

A szentesi központú Dél-alföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői és Értékesítő Szövetkezete (DélKerTész) - a Mórakert Szövetkezet mellett - a Dél-Alföld másik nagy termelői integrációs szervezete. A második elismert tész (termelő és értékesítő szövetkezet) volt az országban. A DélKerTész tagjai elsősorban hajtatott zöldségtermeléssel foglalkoznak. A szervezet elődjét, a Korai Zöldségtermesztési Rendszert 1975-ben alapították a szentesi Árpád Termelőszövetkezet (jelenleg Árpád Agrár Rt.) vezetésével, holland mintára. A politikai változásokat követően megszűntek a termelési rendszerek, az uniós csatlakozás közeledtével pedig világossá vált, hogy az Európai Unió a termelő és értékesítő szövetkezeteket támogatja. A DélKerTész 2002 novemberében alakult meg, 2004-ben lett elismert, végleges tész. Nem a semmiből indultak: termelési és piaci tapasztalatok, korszerű szakmai tudás, némi tőke, már induláskor mintegy kétszáz termelő tag - a legtöbb magyar tész ennél lényegesen rosszabb feltételekkel kezdte.

A tészek szerveződése eleve megkésett nálunk, mondja Ledó Ferenc, a szövetkezet elnöke; mindössze hét véglegesen elismert tész működik az országban, és hatvan alatt van az előzetesen elismertek száma. Míg az uniós csatlakozás előtt a tagi árbevétel 12 százalékát kaphatták támogatásként, 2004. május 1-je óta csak 4,1 százalékot.

Nyugat-Európában az a jellemző, hogy egy-egy tész egy termékkel foglalkozik. Magyarországon többnyire vegyes a termékskála. A szentesiek árbevételének 65-68 százalékát a paprika adja, 22-25 százalékot a paradicsom, körülbelül 5 százalékot a káposztafélék, a maradék 4-5 százalékban viszont legalább harminc egyéb növényt termelnek a tagok. Ezzel a négy-öt százalékkal több munkájuk van, mint az összes többivel, de a hagyományok köteleznek: emiatt eddig még nem került szóba, hogy a kis mennyiségben termelt növényekkel ezután nem foglalkoznak. Azért is nehéz ebben határozottnak lenni, mert a mintegy hatszáz tag többsége őstermelő, akik az egykori háztáji folytatásaként egyéb munkájuk mellett vagy nyugdíjasként foglalkoznak zöldségtermeléssel. Minél kisebb egy termelési egység, fajlagos költségei annál nagyobbak. Körülbelül annyi jövedelmük van a kisebb termelőknek a munkájuk után, mintha napszámot vállalnának - csak éppen a sajátjukban dolgoznak. Talán huszonöt olyan termelő van a hatszáz között, akinek az éves árbevétele meghaladja az öt-hatmillió forintot - ők képesek beruházni, a bevételt visszaforgatni a termelésbe, és vállalkozói alapon növelni gazdaságukat. Mindenesetre a tész így is az elsők között kapta meg az Eurepgap minősítést fontosabb termékeire.

Ilyen kondíciókkal kényszerül európai versenyre az ágazat. Egyre nagyobb tömegű, egységes minőségű áruval kell megjelenni a piacon - ez egyrészt arra kényszeríti a tészeket, hogy a beszállítóik áruját homogenizálják. A DélKerTésznél például még mindig legalább harmincfajta paradicsomot termelnek - nehéz úgy egységesíteni az árut, hogy csomagolás után már ne látsszon a különbség. Ugyanakkor kifelé is szövetségeket kell kötni: egységesíteni a termesztési technológiát, a csomagolást, a nyilvántartási rendszereket, a minőségbiztosítást, az áruk beszerzését. Ezt a célt szolgálja a 2004-ben alakult Alföldi Regionális Egyesülés (ARE), amelynek soraiba huszonhárom alföldi tész tartozik.