A
magyar borászok csak reménykedhetnek abban, hogy a skót whisky, a portugál
portói és a mexikói tequila mellett az ünnepi asztalra kerülhet a szekszárdi
kadarka, vagy a móri ezerjó is, mert a magyar bornak van íze, színe, illata, de
reklámja nincsen.
Piszván Ede és fia Piszván Zsolt azon boros gazdák köré tartoznak, akik
vallják: a bornak nevében kell hordoznia a zászlós jelzőt és nem járható az az
út, hogy megelégedjünk a középszerűséggel. Minden kategóriában csúcsot kell
alkotni. Ugyanis az elegancia és a fogyaszthatóság nem mondhat ellent
egymásnak.
- Azt, hogy az európai piacon a boraink hol találnak gazdára, ebben az
ügyben elég sok negatívumot tapasztalok, amelyen lehetne javítani, de még nem
történt semmiféle igazán markáns előre lépés. Amennyire jó borok vannak
Magyarországon, annyira rossz a magyar bor marketingje. Összefogott és előre
megtervezett marketingre lenne szükség és ha most elkezdjük, akkor még legalább
tíz évre lenne szüksége a magyar bornak, hogy igazán elfogadottá váljon és
megérdemelje azt az elismertséget, amit valamikor a XIX- XX. században
fordulójakor megszerzett.
- Az Új-zélandiak úgy hirdetik a borukat, hogy a hideg égövön termelt
bor. Ha meghúzzuk a szélességi vonalakat, akkor Magyarország például
Franciaországgal egy hullámhosszon van. A nyugatiak nem tudják, hogy mit tudunk.
- A Kárpát-medence egy organikus egység és a magyar bor marketingje
szempontjából ki kell hangsúlyozni a sokszínűséget, mert a relatíve kicsi
területre koncentrálva - mint a Kárpát medence -, ilyen pici borvidékek olyan
gazdag fajtaválasztékkal rendelkeznek, amelyek csak nekünk vannak. Ha megnézzük
az utóbbi néhány évtized fogyasztói kultúráját, akkor észre lehet venni, hogy a
globalista cabernet sauvignon, vagy chardonnay helyett az emberek elkezdenek
keresni olyan fajtákat, amelyek csak egy adott borvidéken találhatók. Ha
elkezdjük nyugatról sorolni: Somló juhfark, Badacsony kéknyelű, Szekszárd
kadarka –ezekkel a fajtákkal kell elő rukkolnunk és nem az számít feltétlenül,
hogy ezek a fajták nem tartoznak a presztízs borok közé. Viszont egy alapot
teremtenek, amely megkülönbözteti a borvidéket más borvidékektől.
Forrás: Magyar Rádió
|