Eltűnnek a régi gyümölcsfajtáink I. |
Írta: Geiger | |
2007. november 12. hétfő 17:47 | |
Több mint kilencezer gyümölcsfajtát őriznek a hazai génbankok, ehhez képest a piacokon alig néhány közül válogathatunk. Pedig a szórványosan megmaradt régi gyümölcsösökből származó termés nemcsak az ízvilág és a gazdagabb beltartalom miatt értékes, hanem mivel ezek a fajták az évszázadok során tökéletesen alkalmazkodtak a környezetükhöz, ellenállóbbak, és nem igényelnek annyi vegyszeres kezelést sem. Ha elmegyünk a piacra vagy a zöldségeshez, első ránézésre azt mondanánk, hogy nagy a választék. Elvégre a trópusi gyümölcscsodáktól a hazai fajtákig sok minden megtalálható. Almából vagy szőlőből például akár két-három fajta (olykor több földrészről is származó) közül is válogathatunk. Sok ez vagy kevés? Talán segít eldönteni a kérdést, ha hozzátesszük, hogy ma Magyarországon a génbankok összesen több mint 9000 gyümölcsfajtát, és mintegy ötezer szőlőfajtát őriznek. Surányi Dezső, 2002-ben megjelent Gyümölcsöző sokféleség című könyvében az ismert régi fajták között több mint harminc alma- és szilvafajtát, valamint több mint húsz körte-, cseresznye- és meggyfajtát említ.
Találkozhatunk magányos, idős gyümölcsfákkal ott is, ahol valamilyen tájképi, területjelző funkciójuk volt, például segítették a tájékozódást vagy a birtokhatárok felismerését. Míg ezek az idős, többnyire magányos fák elsősorban érdekességet, város- vagy tájképi értéket jelentenek, a még meglévő nagyobb gyümölcsösök természetvédelmi és kulturális értéket képviselnek. Néhány világfajta dominál A történelem folyamán egyes régi fajták és azok művelési módja olykor feledésbe merül, helyettük új fajták jönnek „divatba” - állandó változás, körforgás ez. Az elmúlt évszázad során viszont a termelés intenzitásának drámai növekedése és a kereskedelemi igényekhez alakított néhány új fajta a korábbiakhoz képest drasztikus módon szorította ki a termesztésből a tájfajtákat, és lett egyeduralkodó a piacokon. „Pedig az egészséges arányokat biztosító honosítás lenne a helyes, nem pedig kritikátlanul behozni idegen tájak fajtáit” – hangsúlyozta a National Geographic Online-nak Surányi Dezső, a Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-fejlesztő Intézet Kht. tudományos főmunkatársa. Ráadásul időközben nem csak maguk a régi gyümölcs- és szőlőfajták mentek ki a „divatból”, de a hozzájuk kapcsolódó művelési módszerek, feldolgozási, hasznosítási eljárások is a feledés homályába vesztek, gyakran az is előfordul, hogy még a tulajdonosok vagy az idősebb helyiek sincsenek tisztában a kertekben vagy a falu határában lévő értékekkel. A tájfajták előnye a gazdag beltartalom és az ellenálló-képesség
A régi fajták előnye nem csak a gazdagabb beltartalomban és ízvilágban rejlik, hanem mivel hosszú évszázadok alatt alkalmazkodtak a helyi környezeti viszonyokhoz (fagy, szárazság) ezért ellenállóbbak is, mint az ún. világfajták. Ugyanakkor az ilyen gyümölcsösökön belül jellemző sokféleség egyúttal nagyobb védelmet jelent a betegségekkel, kórokozókkal szemben, ami az élelmiszerellátás biztonságának szempontjából nem elhanyagolható. Ezek a fajták nem csak most fontosak, de a jövőbeni nemesítések során is nélkülözhetetlen alapanyagot jelenthetnek a klímaváltozás során változó környezethez alkalmazkodó új fajták kikísérletezésében. Ugyanakkor a hátrányukra írható, hogy művelésük több szakértelmet és élőmunkát kíván, valamint általában alacsonyabb és ingadozóbb a termésátlaguk. Nincs szabványíz és -forma A régi gyümölcsfajták alkalmasak az ún. extenzív művelésre és a biogazdálkodásra. Ez utóbbira éppen azért, mert nagy ellenálló képességük miatt nem igényelnek annyi vegyszeres kezelést, mint a homogén ültetvényeken termesztett tájidegen, nemesített világfajták, és valamennyire már alkalmazkodtak a kultúrtájainkhoz. Az extenzív művelésnek természetvédelmi szempontból igen nagy előnye, hogy a gyümölcsösök menedéket nyújtanak számos védett növény- és állatfajnak. „A törvényi szabályozás világszerte nem kedvez a tájfajtáknak. A nemzetközi jogszabályok szerint ugyanis minden országban csak olyan növény termeszthető kereskedelmi céllal, amely szerepel a nemzeti fajtajegyzékben. Ez utóbbi viszont többek között előírja, hogy garantálni kell a fajta állandóságát. Viszont a tájfajtáknak pont az a legfőbb jellemzője - és egyben értéke -, hogy egy fajtán belül is igen változatosak, vagyis nem lehet állandóan ugyanazt az a szabványízt, méretet és formát garantálni” – mondta Rodics Katalin, a KvVM biodiverzitási osztályvezetője, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat alkalmából november elején tartott előadásán. Jelenleg a hazai fajtajegyzékben összesen alig 400 gyümölcsfajta szerepel, míg a többi fajtát őrző génbankok helyzete a pénzügyi megvonások miatt igen bizonytalan. Turisztikai vonzerőt jelenthetnének
Egy-egy kúria vagy kastély parkjában kialakított történelmi gyümölcsös pedig akár a térség turisztikai attrakciójaként is szolgálhatna, hiszen újabban egyre gyakrabban merül fel az agrárturizmus igénye: ez megélhetést vagy jövedelem-kiegészítést nyújthat a helyi lakosság egy részének. Az őrségi 3-400 éves gyümölcsfák ugyanolyan vonzerőt képviselhetnek, mint a diósgyőri 200 éves törökmogyorók vagy az országszerte megtalálható ún. Rákóczi-fák. Andacs Noémi, National Geographic Forrás: AgroLine
|