Vészfékeznek az egriek
rta: Geiger   
2009. prilis 23. cstrtk 13:08

Három évre, a 2009-től 2011-ig tartó időszakra vonatkozó radikális termelés korlátozásról döntött a védett eredetű borokhoz felhasználható szőlőfajták esetében az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa - tájékoztatta a tanács titkára szerdán az MTI-t.

Gál Lajos közölte: ez azt jelenti, hogy a Debrői Hárslevelű és az Egri Bikavér alapanyagául szolgáló szőlőből, hektáronként maximum 10 tonnát termelhetnek a felvásárlási szerződéssel rendelkező hegyközségi tagok, miközben a korábbi érték 13,6 tonna volt hektáronként. Az intézkedés a válság hatására, a csökkenő kereslet nyomán   jelentkező túltermelés visszafogása miatt vált szükségessé - tette hozzá.

A borvidék korábban egyik legjelentősebb felvásárlója, a volt Egervin jelentős piacvesztést szenvedett el, miközben termőre fordultak azok az ültetvények, amelyeket a 2000-es évek elején  ültettek. Céljuk, hogy minél több termelő kapjon helyet a védett eredetű borok piacán. Ugyanakkor lepárlási támogatás folyósítását is kérték a földművelési tárcától, mert az elmúlt évi túltermelés nyomán még mindig tele vannak borral a pincék - mondta Gál Lajos.

Forrás: Szabad Föld