Gyapjaslepke veszély 2006-ban is! |
Írta: Geiger | |
2005. december 21. szerda 15:47 | |
A gyapjaslepke jelenlegi gradációs ciklusa
2003-ban kezdődött, az eddigi legnagyobb fertőzést 2005. tavaszán
mértük, amikor is 280.000 ha területet veszélyeztetett.
A végrehajtott védekezések nyomán, a természetes
ellenségek hathatós segítségével a kiindulási gócterületeken a kártevő
tömegszaporodása összeomlott, az azzal határos területeken a
kártevőnépesség csökkent. A 2005. őszén végrehajtott felvételezések azt
mutatták, hogy a veszély nem múlt el, a kártevő Nógrád, Heves, Borsod
megye
A 2005. őszén elvégzett felvételezések szerint országosan mintegy 206 ezer hektár a fertőzött terület, de ebből védelemre csak 28 ezer hektár erdő szorul védelemre. A mezőgazdasági és lakott területek felmérése megmutatta, hogy ültetvényekben nincs jelentős fertőzöttség, emiatt külön védekezés tervezése nem indokolt. Az önkormányzati területeken több helyen található a kártevő telelő tojáscsomója, összességében mintegy 2900 ha védelme indokolt. Szakmai vizsgálatok azt mutatják, hogy a gradáció előrehaladásával a kártevő természetes ellenségei is fokozatosan felszaporodtak, amit az időjárás is elősegített. Ebből következően a jövő évi kártétel csökkenő tendenciát mutat, de ezt még a tavaszi időjárás befolyásolhatja. A védekezéseket ismét elsősorban a lakosság zavartalan életvitelének biztosítására kell koncentrálni, ez viszont megkívánja költségvetési eszközök ismételt bevonását. A 2005. évi védekezések megmutatták, hogy az önkormányzatok szakember és forrás hiányában nem képesek ilyen speciális kérdést támogatás nélkül hatékonyan kezelni. Az Állami Erdészeti Szolgálat és a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat szakemberei továbbra is résztvesznek a gyapjaslepke elleni védekezések előkészítésében, szakmai támogatásában, ellenőrzésében. A védekezések pénzügyi támogatására egy előterjesztés készült, amelyet hamarosan az FVM vezetői értekezlete megvitat. A jövő évi védekezések végrehajtásában nem kevés segítséget nyújt az idei munka során megszerzett tapasztalat, a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat pedig növényvédő-szer engedélyezési vizsgálatokkal biztosítja, hogy jövőre több technológiai megoldás közül lehessen választani. Forrás: Magyar Rádió |