Pénztelenség miatt még nem alternatíva a napkollektor
Írta: Geiger   
2006. január 18. szerda 11:17
Miközben a földgáz drágul és egyre fogy, a föld, a víz és a levegő számos alternatív lehetőséget rejt a számunkra. A fűtésre, vagy villamos energiára hasznosítható megújuló energiaforrások mégis gyakran kiaknázatlanok. Az okokat kerestük Napközben.




Hazánkban alternatív energiaforrásokról még nem érdemes beszélni, inkább csak megújulóként emlegetik a biomasszát, vagy a szélerőművet, a föld mélyéből nyerhető geotermikus energiáról nem is beszélve. Pedig forrásunk lenne bőven, csak nem élünk vele. Magyarországon a mezőgazdasági területek a biomassza hasznosítását teszik lehetővé, de sok kincset rejtenek termálvizeink is. Ehhez azonban nagyon mélyre kell fúrnunk, ami szintén költséges feladat. Ugyan 2000 óta létezik egy nemzeti energiatakarékossági program, mégis a pályázók száma nem éri el évente a 200-at. 2004-ben csupán 144-en, 2002-ben 165-en pályáztak, 2005-ben pedig nem is írtak ki pályázatot, mert az előző évben elfogytak az erre szánt keretek. A legnagyobb ok tehát a pénztelenség. Egy ilyen beruházás összege viszont megfizethetetlen az átlag ember számára, hiszen ennek a berendezésnek a telepítése még a 30 százalékos támogatással is megkíván 250-500 ezer Ft-os önrészt. Egy napkollektor telepítése ugyanis 1,4 millió Ft, egy hőszivattyúé, pedig akár 3 millió Ft is lehet. Februárban azonban újra kiírják a pályázatot, kifejezetten hagyományos építésű épületek korszerűsítésére. A 2006-os költségvetési törvényben 1,2 milliárd forintot szánnak erre. Németországban a magas gázárak miatt egyre szélesebb körben terjed a szélturbina, Angliában is ez a meghatározó zöldforrás, a svédek viszont a föld energiáját használják fűtésre és melegvíz ellátásra. A szakemberek véleménye szerint, mivel rohamosan nő az igény az alternatív energiahordozók felhasználására, az ehhez szükséges berendezések ára folyamatosan csökkeni fog, így elképzelhető, hogy Németországhoz, vagy Svédországhoz hasonlóan valóban alternatív energia lesz a megújulóból.