80 mázsa napraforgót osztott szét madáretetésre a Bükki Nemzeti Park
Írta: Geiger   
2006. január 22. vasárnap 16:03
Természetesen ezzel nem az a cél, hogy a télen itt tartózkodó összes énekesmadarat megetessék, hanem csak olyan helyekre helyeznek ki napraforgót, ahol azon túl, hogy a madarak jól laknak vele, valami didaktikai, nevelő hatása is van.




A magokat elsősorban iskolák kapták meg, azok közül is termesztésen azok, melyek ezt a feladatot komolyan fel tudták vállalni. Az iskolások mellett magánszemélyeknek is osztottak, akiknek a kertjüket tömegesen keresik fel a madarak.

Bár közismertek a téli madáretetés szabályai, néhány dolgot azonban érdemes megfogadni. A téli táplálkozásban attól függően, hogy milyen fajról van szó, más és más eleséget kell felkínálni. Nyilvánvaló, hogy a városi ember milyen fajokat tud etetni, cinegéket, vagy pedig a pintyféléket. A pintyfélék között sok madárfaj van, ezek egy része csak télen van itt nálunk, például a téli pinty vagy a csíz és a zsezse, más fajok pedig hazánk területén is élnek, így a meggyvágó vagy az erdei pinty, és a zöldike. Tehát ezeket lehet elsősorban etetni a napraforgó eleséggel. A télen nagy csapatokban itt tartózkodó fenyőrigók vagy a feketerigók, gyümölcsöt is kaphatnak, de állati eredetű tápot is szívesen fogadnak. Az ősszel begyűjtött és hát esetleg félig már elrohadt almát, hogyha kitesszük nekik, akkor azt nagyon szívesen veszik. Azonban hogyha a ragadozó madarak etetése lenne a célunk, akkor azokat nem gyümölccsel, napraforgókkal, hanem természetesen állati eredetű táplálékkal kell kínálni. A cinegék szintén egy összefoglaló kategória. Többféle cinege van, de mindegyik megeszi az általunk felkínált napraforgómagot. De mással is lehet etetni. A többi olajos maggal, mindenféle olajpogácsával. Lehet nekik dióbelet felkínálni, ezt belesütni faggyúba, mindenféle zsiradékot ki lehet helyezni nekik, ezeket mind elfogadják a cinegék. A madarak egyébként annyit fognak enni, amennyi táplálékot felkínálunk nekik. Tehát hogyha többet helyezünk ki, akkor több cinege fog odagyűlni. Megvan bennük ez a csapatösztön. Megtalálják azokat a helyeket, ahol rendszeresen táplálékot kínálnak fel nekik. Az sem mindegy, hogy milyen formában tálaljuk fel az eleséget a madaraknak. Különösen akkor válik ez fontossá, amikor ilyen csúnya esős latyakos idő van. Ha csak úgy kiszórjuk a napraforgót, meg is penészedhet. Nyilván védeni kell magát a táplálékot is az időjárás viszontagsága ellen, erre való a madáretető. Aki nem tud magának dúcetetőt fabrikálni vagy éppen megvásárolni a Madártani Egyesületnél készen, az egyszerűbb madáretetőt fabrikálhat is saját magának. Lehet pl. önetetőt fkészíteni egyszerű étolajos flakonból. Kivágunk az alján egy kis lukat, megtöltjük félig napraforgóval és a cinkék szépen oda fognak szállni a szélére és egyenként kicsipegetik belőle a magot. Nagyon vigyázni kell a téli etetésnél arra, hogyha egyszer elkezdtük, akkor folytatni kell egész a tél befejezéséig. Célszerű abban az időszakban elkezdeni az etetést, amikor igazán hidegre fordul az idő, hótakaró vagy éppen jégpáncél fedi a természetes táplálékforrásokat, tehát nem tudnak ezekhez hozzáférni a madarak. Nem szabad, hogy a tél közepén, a legkeményebb hidegben fogyjon el az eleségünk, mert akkor a madarak esetleg tartósan táplálék nélkül maradnak, és ebbe bizony bele is pusztulhatnak.

Forrás: Magyar Rádió